Létezik-e égi hatalom?

A téma túlmutat a tudományon, sőt az ezotérián is és már a vallások területe. A tudomány álláspontja ismert, hisz a világunkat a tudományos világkép határozza meg. Ám ez így elég fals képet nyújt, mert egy ateistta tagadja isten létezését azzal, hogy nincs rá bizonyíték, de elfelejti azt, hogy az ellenkezőjére sincs. Én nem követtem el ezt a hibát és tulajdonképp ennek is köszönhetem azt, hogy életben maradtam egy rendkívül vallásos környezetben, mert istenkeresésnek minősült az, hogy én elkezdtem az ezotériával foglalkozni.

Nézzük akkor az én szememmel. Két példa jut hirtelen az eszembe, az egyik egy teniszmeccs volt, a másik egy ima. A halálkutatási anyagom szlogenje az, hogy "aki istent tudományos szemmel kutatja, az nem áll meg az első piros lámpánál". Ezeket a piros lámpákat azok építették ki, akik előttem ezt az utat kitaposták. Én azonban egészen más szemmel és irányba indultam el. A kisnovella címe az, hogy "Önmagad mestere".

- Ezek tiltott technikák.
- Nem volt senki, aki megtiltsa.

Egy ezoterikus könyvben azt olvastam, hogy van a csillagjegyeknek úgynevezett rendezői utasításuk, ami az adott csillagjegy alatt születteknek meghatározza a viselkedését. Én vízöntő vagyok és a rendezői utasításaim e könyv szerint a következők:

- Lehetőleg mindent csinálj másképp, mint a többiek
- Törekedj a libero státuszra
- Okozz minél nagyobb felfordulást

Biztosíthatok mindenkit, hogy ezt a hármat a legmagasabb szinten igyekeztem mindig is betartani. Az elsőnek az lett a következménye, hogy állandó szakmai féltékenység kísérte utamat és akik leginkább keresztbe tettek, azok a dolgaimba állandóan belepofázó mesterek. Akik fő célja az volt, hogy mindent csináljak úgy, ahogyan mások. A második eredménye az lett, hogy érdemben senki sem mert velem foglalkozni, mert sosem voltam arra képes, hogy olyan rendszer része legyek, amiben nincs önállóság. Aminek van hátránya is, ha nem vagyok az adott területben jártas, hisz ebben az esetben az önállóság egy végzetes dolog. A harmadik esetben kellett némi idő, mire felfedeztem magamban a tehetséget, amit ez a weboldal is bizonyít, ám leginkább az ÉlményPark Holoplatformra vagyok ilyen értelemben büszke.

Ami az ezoterikus megtapasztásokat illeti, elég bátran vetettem bele magam ebbe és több irányban is kerestem a bizonyítékot arra, hogy a világ annál több, mint amit hétköznapi emberként látok belőle. Talán az első impulzust az adta, hogy belekerültünk egy modern istentiszteletről kiáramló tömegbe, ahol csupa jól szituált értelmes arcot láttam és nem fogtam fel, hogy lehet az, hogy ezek az emberek képesek ezt a sok baromságot elhinni. Bár több ezoterikus csoportot is megjártam adat- és bizonyítékgyűjtés céljából, az igazi áttörést egy véletlen hozta. Még azt sem tartottam bizonyítéknak, amikor kaptam egy beavatást, pedig elég látványos volt, ahogy ültem és a fejem fölé tette valaki a kezét, mert azt én is meg tudom csinálni, hogy üljetek le és a fejetek fölé tartom a kezem. Még ebben az időszakban egy előadáson hallgattuk az előadót, akit egy később érkező kecskeszakállas srác állítólag mentálisan megzavart. Aki erre felhívta a figyelmet, épp előttem ült és szólt, hogy most energiát küld a srácra. A következő pillanatban a srác ránk nézett, a lány felszisszent, én pedig a csontjaiba hatoló hideget éreztem és ez is volt az első eset, amit bizonyítéknak tekinthettem. Tehát arra a kérdésre, hogy ez baromság-e, határozott nemmel tudtam onnantól felelni.

Eltlet vagy 10 év, én visszatértem a külvilágba, mert azon az állásponton voltam, hogy túl fiatal vagyok még ehhez, ráérek ezzel később foglalkozni. Még élném az életem és elképzeltem, ahogy lesz feleségem, meg gyerekeim és én pont ráérek erre. Itt jegyezném meg, aki ezt komolyan gondolja, hagyja ki belőle a feleséget és a gyerekeket, vagy tolja el a dolgot olyan 60 éves koráig, amikor a feleség már örül annak, ha egész nap meditálsz, a gyerekek meg már nincsenek ott. Nekem ebben a valóságban, ahol a legtovább jutottam, nincs feleségem és nem is volt. Aki látta a Samsara című filmet, a tudja, miért mentek az emberek az ilyesmivel annak idején kolostorba, ahol szakértő támogatást kaptak. Én egy nagyvárosban csináltam egy hasonló mélységű meditációt, ám mivel nem volt körülöttem ilyen csapat, kifejlesztettem egy ébertransz nevű technikát, amivel olyan voltam, mint egy átlagember egy átlagember szemében. Jártam a boltba is, de a figyelmemnek csak olyan 5%-ával azzal a gyanúval, ha az akkori hölgyismerőseim egyike meztelenül jött volna velem szemben az utcán se biztos, hogy felfigyeltem volna rá. Mivel itt már javában zajlik a belső adatforgalom és kommunikáció, azért a takarítás sokszor jelent gondot (szokatlanul nagy kapacitás a fizikai síkra, miért nincsenek erre szolgáim, stb.). Az adatforgalomra a bizonyíték akkor lett meg, amikor egy kinyírásomra tett kísérlet után a jobb szememen lévő idegrángás teljes szinkronban volt a mellettem villódzó gyertyalánggal egy olyan szobában, ahol nem volt semmilyen légáramlás. A belső kommunikációt mindenki használja, csak mondjuk kevesen látnak bele, hogy ilyenkor ki/mi is van a túloldalán.

Egy másik ezós csoportban kaptam egy anyagot, amiben mindenféle imák voltak. Előtte soha életemben nem mondtam el egyetlen imát sem és mivel az érzékenységem akkor már elég komoly szinten volt, egy érdekes dolgot figyeltem meg. Amúgy az ima nagyon hasonlított a Miatyánkra, de tényleg, csak pár szó volt az eltérés. Még mielőtt ezt folytatnám, egy másik ilyen ima után egy társaságunkban lévő kutya, aki addig nagyjából leszart engem odajött és lényegében behódolt, szóval ezek az imák nem semmi imák voltak. Na erre a kissé módosított Miatyánkra olyan érzésem volt, mintha a fejem körül menyílt volna a tér és meghatározhatatlan pontokról mindenféle enrgiák kezdtek áramolni rám. Ettől mondjuk nem lettem vallásos, mert ha a világ egy holografikus videojáték lenne, én is pont így csinálnám. Az angyalkártyákat sem úgy használtam, ahogy mások, hanem leterítettem az összeset és kétirányú programozásra kommunikációra használtam őket. Szóval tényleg mindent igyekeztem másképp csinálni, mint a többiek. Ez az imás eset után arra gondoltam, ha valaki minden nap imát mond, biztosan azért nem érez semmit, mert minden nap elmondja, így az energiák is sokkal gyengébben érkeznek. A másik gondolatom az volt, aki minden nap imát mond, az olyan lehet odaát, mintha minden nap lehúznának egy 20-assal és az imának sincs ideje megvalósulni, hisz másnap rámondasz egy másikat.

De nem kívánok elszaladni a szerintem mindenkit leginkább érintő kérdés elől. Létezik-e szabad akarat, vagy mindent föntről mozgatnak? Nos ha a "mit" előre meg is van határozva, a "hogyan" biztosan a szabad akarat területe. Ha meg nem, akkor fordítva. Illetve van még egy dolog, ami kollektív nézőpontból lényegtelen, az egyén szempontjából azonban nagyon nem. Hogy ki hajtja végre az adott kérést. Amikor álmodozol és ezek el is mennek a hologramba világba, lehet azért nem valósulnak meg és maradnak csak álmok, mert nem te valósítod meg ezeket és itt lehet gyanakodni az általam spirituális maffiának nevezett kör hatalmának forrására. Aki arra biztat, hogy merj nagyot álmodni, biztosan fel is készült ezeknek az álmoknak a fogadására, csakhogy én akkorát mertem álmodni, ami jócskán túlmutat a báránykák, de még a farkasok képzelőerején is, nem beszélve a szükséges bátorságról. Talán a harmadik rendezői utasítás miatt, ki tudja.

Történt egyszer azonban valami. Nagyon erősen éreztem azt, hogy ha én, a 8-as döntők egykori egyik alapító tagja nem fogadom el a szervező srác felkérését arra a teniszversenyre, ő nagyon megsértődne. Erre mondanák sokan, hogy "ki nem szarja le", főleg ha olyan meditációk mennek, amik alatt olyan másfél percet mértem egy ki-be légzésre és volt, aki megjegyezte, hogy szerinte nincs is szívverésem. Azonban akkor egy sértődésnek romboló (spirituális) ereje lett volna, így a kisebbik rosszat választottam és megjelentem a meccseimen. Ekkor bizonyosdott be számomra, hogy minket föntről energiaszálak mozgatnak, mert jól éreztem őket. Nem is az izmaimmal mozogtam, hanem az elmémmel. Volt, hogy egy dombra is így mentem fel és nem éreztem semmi fáradtságot, mintha egy sík terepen mennék.

Innen lehet megérteni, miért éltem túl az első időszakot, hisz ha ezek ellophatók, te se nyírnád ki az aranytojást tojó tyúkodat. Amikor meg már rájöttek, mekkora a baj, már nem tudtak kinyírni, de becsületükre legyen mondva, hogy legalább megpróbálták. Bár ehhez kellett az ember is, mert nem tudom rajtam kívül ki tudott volna mélységes nyugalomban a mélytranszba csusszanni egy friss jogsis, mattrészeg és macsós hangulatban lévő sofőr mögött ülve, nos nekem sikerült. A frontális baleset után kezdtem bele egy sejtés után a halálkutatással foglalkozó blogomba, aminek folytatását a későbbiekre halasztottam, mert feltételezem ti is érzitek, hogy az elkövetkező időszakban nem nagyon fogok az ilyesmikre ráérni. Bár terepmunkának simán nevezhetném, csak most már nem én leszek hozzá a tesztalany.

Ha isten létezik, a jelenlegi ismereteim alapján elmondhatom, biztosan nem a külvilágban létezik, hanem csakis önmagadban találod. A külvilágban csak olyan töredékeit találod, mint amilyen te is vagy, csak ők erősen félreértették a dolgot.