Vallás- és gurumentesség

Ahhoz, hogy én eddig eljutottam, két külső dolog elkerülése volt szükséges. Bár teljesen egyiküket sem sikerült elkerülni, egy egyéni úton járó ember számára már tudok olyan tanácsokkal szolgálni, amiket én is szívesen vettem volna 20 évvel ezelőtt.

Vallásmentesség

20 évvel ezelőtt a tudatpozícióim máshol voltak, mint most, így elmondhatom, hogy csak a külvilág szempontjából vagyok ugyanabban a világban, ám a mi gondolkodásunk csak a külvilág relációjában látja a világot. Így akik olvasnak vagy azt nem fogják érteni, amikor az egyik világhoz beszélek, vagy azt, amikor a másikhoz. Aki informatikai szemmel is képes látni, nagyon értékes észrevételeket tehet az istenkutatási területen.

Ha a vallás egy tartalom, akkor én ki vagyok, aki tárhelyet adok ennek a tartalomnak?

A vallásos emberekre úgy tekintek, mint akik egy holofantasy játékot játszanak, amit kiterjesztenek a valóság szintjére. Ők ezt úgy nevezik, hogy "hit", ám a hitnek sok fajtája van és nem lehet mindet belegyömöszölni egybe. A jobb érthetőség kedvéért a különbséget úgy lehetne érzékeltetni, hogy én vagyok a modern ember, aki istent önmagában keresi és nem a sámánoknál papoknál. Ettől isten még továbbra is egy rejtőzködő (talán) jelenlévő, ám már sokkal kevesebb babonához lehet társítani a nevét. Egy modern hívő embernél tehát isten továbbra is jelen van akkor is, ha elindítja az ÉlményParkot, mint ahogy jelen volt akkor is, amikor először beült egy autóba.

Vallást nem tudsz belőle csinálni, mert még a személyes ügyfélkaput is benn találod magadnál gondolatban.

Gurumentesség

20 évvel ez előtt biztos azt mondanám, ha 20 év múlva ezzel végzek, egy szigeten fogok lazítani koktélokkal és csajokkal körbevéve. 20 év múlva viszont, ahogy a tudatommal beértem a célterületre, csak abban az esetben kötök ki koktélok és csajok között, ha azok a célterületen vannak. A guru ugye az, aki egy menő ember a csapatban és ő tud mindent, amire a többieknek nincs más választásuk, mint a vakhit. Eddig még nem is lenne ezzel baj, ám ilyenkor a gyarlóság mindig elviszi azt, aki az ilyen hatalmat gyakorolja valamerre. Na és innentől a dolog már szektáskodó.

Ami olyan rohadt távol áll tőlem, bár biztos tök kényelmes lehet.

Ha mégis csoportos közegben gondolkodsz és emberek érkeznek az életedbe, akkor bizonyítod a célnak és nem önmagadnak lekötelezettséget, ha nem kötsz senkit magadhoz és mindenkit elengedsz, aki el akar menni. Mert hiú ábránd lenne azt feltételezni, hogy aki velem kapcsolatba lép, az nekiül többezer oldalnak, hogy ismerje a világképemet, így kénytelen lesz bennem előzetesen megbízni. Csak azt felejti el ilyenkor mindenki (aki ezt teljhatalmi nézőpontból látja), hogy ez fordítva is így van. Ha partnerként viszonyulok az emberekhez és nem irányítom őket autokontrollerrel, akkor nekem is meg kell bennük bíznom, hogy értik a dolgukat.

Az én hatalmamat úgy lehetne elképzelni, mint egy annyira gazdag embert, akinek mindegy, ki mennyire gazdag és így teljes egyenlőséget is élveznek a szegényekkel.