Életemben ha jól emlékszem kétszer voltam lovagolni és második alkalommal olyan béna voltam, hogy kiröhögött a ló. Az első egy futószár volt, ahol azt mondta lelkesítve, hogy ez 10-es-ből 8-as volt, ahol azért nem éreztem át a dolog szépségét. Így simán elmenem terepre a második alkalommal. Az alapokkal tisztában voltam, most ott várakozzak? Fönn voltam pár méteren és száguldott velünk a világ.
Alapvetően minden automata volt, mert lovak maguk is (jobban) tudták, mit kell ilyenkor csinálni. Többek között ezért is röhögött ki a ló. Mert már fáradt volt a vágtához, de mivel elhangzott, hogy vágta, gyorsabban mentünk. Ja és próbáltam párszor a vágta mozgást egy ügető lovon, mire rájöttem, hogy tök fölösleges.
Most a szakértők (akik közé én biztosan nem tartozom) fejében megfordulhat, hogy ki az az ökör, aki fáradt lovakkal megy ki terepre, azért lettek fáradtak, mert kibontakozott a lovak között egy kis rivalizálás és még ezek előtt benne voltam egy olyan vágtában, amit a vágtát vezető csak is alig bírt leállítani.
Mindez úgy történt, hogy az én nézőpontomból elképesztő sebességgel élesben ülök egy ló hátán, ami tőlem tök függetlenül száguld, mert a lovak igyekeztek utolérni a helyeiket. Valahol az élbolyban lehettem, mert elsőnek értem oda akkor, amikor azt látom, hogy egy rét közepén tőlem balra lenn úgy ötven méterre a csaj már lenn van az álló lovon. Én meg száguldok feléje legyorsulva az ösvényről.
Amikor a ló megállt.
Amire emlékszem, hogy sosem tojtam be egy pillanatra sem, valahogy bennem volt a mozdulat. Soha életemben nem ültem lovon, de úgy éreztem, ebben a helyzetben a legjobb pozíció, ha lehasalsz a ló hátára, hogy amikor hirtelen megáll, te le ne repülj a hátáról egyenesen előre olyan 50 méteres magasságból. Előtte mentünk jobbra és balra, de annál azért jobb az autó vezetésre.
Életem élményei közé tartozik és egyáltalán nem félek a lovaglástól, de ő se tőlem!