Az ember utólag hajlamos arra, hogy a szar dolgokat feledve egy korszakról csak a jó jusson eszébe. Ez az emberi agy egyik jellemzője, hogy elfejeti a negatív emlékeket. Így tele vagyunk a múlt romantikájában élő emberekkel, akik a romantika mellett sajnos elhoznák nekünk a szart is... ami alól terveik szerint ők mentesülnének.
Aki a mi létező szocializmusunk romantikájában él, az ugye nem emlékszik a boltokra és az ott dolgozó mogorva eladókra, akiknek tök mindegy volt, hogy van vevő vagy sem. Persze, voltak benne szép dolgok is, ám ezeket csak az összehasonlítás után lehet meredeken észrevenni. Ez Észak-Korea problémája is, hogy az értékeit a nép csak a vadkapitalizmus után látja majd meg. Egyébként a koreai probléma sokkal komolyabb annál, ahogy látszik és külön tervet készítettem a rendezésére. A probléma komolyságát jól mutatja az is, hogy tizenévesen 1 hónapot töltöttem ott és ha enélkül a tapasztalat nélkül kellett volna a tervemet elkészítenem csak arra hagyatkozva, amit a médiából felszedek, a korrekciós munka biztosan hiányt szenvedett volna. Korea azért jó példa még, mert nagyjából betekintést enged abba, milyen volt az a régi világ, amit mintha eltüntetett volna egy kollektív globális amnézia. Hangulatilag valahol Észak-Korea, Szaúd-Arábia és Új-Zéland sajátos egyvelege áll az ókori Egyiptoméhoz a legközelebb és azt én erősen kétlem, hogy bárki utólag szeretné meredeken összehasonlítani.
Mi attól vagyunk a saját szemünkben modernek és a kinti világ meg archaikus, mert a mi isteneink egyike se él a Földön, az övéik meg igen. Az ő nézőpontjuk egy nagyobb látószögön alapul, hogy minden szellemi lénynek megtalálhatók a fizikai kivetülései és ha ezeket azonosítani tudod, akkor meg tudod adni annak a lénynek a tiszteletet itt is. Tulajdonképp Jézus második eljövetele pont erről szól, ám mi alapvetően demokrata szemmel nézünk erre és biztosíthatok is mindenkit, hogy a demokrata nézőpont meglehetősen távol van ezektől a lényektől. Biztosan kevesen kapcsolják össze a kint látottakat a benn történőkkel, ugye olvastam ezós könyvekben, hogy minden betegség valamilyen belső probléma külső megjelenése. A koreai probléma két agyfélteke problémája, amit a japánok kívülről nézve egész jól megoldottak, persze ahhoz el kellene töltenem ott valamennyi időt, hogy ezt belülről nézve is megerősítsem.
Mondom a megoldást, de ez nem fog tetszeni senkinek, csak utólag. Ma már azt csinálom, hogy a jövőbeni hőzöngőket elviszem megtapasztalni a többi lehetőséget alternatív valóságokba. Így lehet csak megérteni ezt, egy átlagember információival nem.
1. Mivel megjelenésem lehetőséget ad arra, hogy modernizálódjon a kinti világ, a Földön kell maradnom, hogy kinn ne imádhassanak szemmel is látható, élő lényt.
2. A Földet úgy tudom modernizálni, ha megtartom a demokráciát és a pénzt, azonban tisztességes környezetet biztosítok számukra.
3. Ha igazodni akarok a galaxis rendjéhez, akkor fel kell vennem a Bolygó Ura titulust, aki úgy dönt, hogy létrehozza a Globális Parlamentet (a megszűnő ENSZ helyén) és a háttérben marad.
a.) akiket mi háttérhatalomnak nevezünk, ma is pont ezt csinálják és nagyon nem fog nekik tetszeni egy ilyen semmiből előbukkanó ember, akinek tervei vannak
b.) akiket mi ufóknak nevezünk, nekik sem fog tetszeni a dolog, mert ez olyan önálló Földet jelent, amire ők nincsenek sok befolyással
4. Akiknek ez az egész tetszene, azok egyrészről nincsenek abban a helyzetben, hogy a szavuk számítson, másrészről az alacsony látószögük miatt simán ellenem hergelhetők
5. Okosan kell tehát csinálni, amihez sok türelem kell és a megfelelő világkép.
A helyzetet bonyolítja, hogy nekem ehhez amúgy semmi kedvem, vagyis pont ellentétes impulzusok mennek ki rólam, mint a legtöbb emberről ebben a helyzetben. mert a legtöbb ember olyan alacsony látószögön van, hogy nem látja a dolog felelősségét. Mert minél több felelősséget látsz, annál távolabb kerülsz attól, mit is szeretnél valójában csinálni.
Egy biztos. A régi világnak senki se örülne, ha visszatérne. A kinti világban élő változásokat akarók is remélik a szép új világot, ahol szabadság van, ám ők ilyenkor az út végéről álmodoznak, ami számukra csak akkor kezdődik.