Mindenkinek van kedvenc sportja. A sport a mágiában azért érdekes, mert mindenki tulajdonképp úgy gondolkodik, mintha az adott sportágban lenne. Akik harcosi útra lépnek, ott belép a képbe valamelyik harcművészet is, melynek filozófiáját közvetíti.
Van a Ponyvaregényben egy ikonikus jelenet, amikor Bruce Willis eljut a baseball ütőtől a szamurájkardig. Ilyen értelemben gyerekként a foci volt az első, amit megláttam, aztán jött a láncfűrész, azaz a harcművészetek, de aztán megakadt a szemem a teniszen.
"A tenisz a világ legkönnyebb játéka... a TV előtt ülve."
A fociban nem voltam rossz, akár focista is lehettem volna, de nem lettem. Mint ahogy nem lettem más sem, ami lehettem volna és itt lép be a képbe a magasabb tudatosság. Ha maradsz az Úton a jövő sokszor lefrissíti a múltat. Simán megtörténhet, hogy tegnap még egy gazdag amerikai voltál és amikor lefrissül a 3D-d, ma már egy lakásban ülsz mondjuk Szerbiában. A 3D-s Külvilág, amire te úgy tekintesz, hogy ami már megtörtént, az kitörölhetetlen igaz is, amíg alacsony tudatosságú vagy. Ha viszont valamilyen cél okán ide leszületsz és a sok emberi alakod közül az egyik komolyan ráfordul a célra, a cél nézőpontjából minden, ami alacsony tudatosságon fontos neked, lényegtelenné válik.
De visszatérve a focira, akkor esett le, hogy akár jó focista is lehettem volna, amikor egy meccsen ütemtelenül passzoltam, hogy azon a kis résen a védő lába mellett menjen el a labda és utána odajött hozzám a focista magyarázni, hogy mindig ütemben passzoljak.
A harcművészettel először a shotokan karate képében találkoztam gyerekként, de aztán sikerült belelépnem egy ushiro-geribe és elmondhatom, hogy eddig életemben sosem voltam a földön, itt is állva sikerült bekapnom egy agyrázkódást. Mire edzésről hazaértem, tudtam mit akarok mondani, csak nem tudtam kimondani, helyette folyékonyan ment valami érthetetlen halandzsa. Nem volt könnyű a szüleimnek, amikor a kórházban már belső vérzésre adtak műtéti engedélyt, mire kiderült, hogy csak agyrázkódás. Aztán megláttam a láncfűrészt, vagyis egy ideig komolyan toltam a ju-jitsut, amíg el nem jutottam a kék öves vizsgámig, ami után levontam a következtetést, hogy szemüveg nélkül eddig tartott a játék. Itt piciben a szamurájkard a wado-ryu lett, aminek filozófiáját pont úgy értik félre, ahogy a wado-ryu-t. Nem támadó karate, csak kiveszi a védekezésből a felesleges ütemeket. Nincs is benne uke. Vagy egyszerre támad elfordulással, vagy előbb ér oda, ha jól csinálják.
A nagyobb asztalon a szamurájkard viszont kikandikált a tenisz képében, 3D-ben még Borg és McEnroe idejéből, amikor kimentünk a közeli betonpályára, középen állt a harmadik, aki a kihúzott zsinór előtt eldöntötte, hogy a labda alatta vagy felette ment át és mi két Vosztok ütővel elkezdtük. Azután összejött egy kör, akik egymást felhúzva játszottak kis versenyeket egy képzeletbeli ranglista miatt és mivel rendelkezésre állt egy szőnyegborítású pálya, egy időben egész éjjel is toltuk, ha megtehettük. Itt is a válasz arra, hogy hol voltam csajozás helyett, mert akkor már nagyon ment a játék. Annyira, hogy csak egy szárkapocscsonttörés tudott csak neki véget vetni. Mert ha nem, akkor ma nem ülök itt, hanem eljutok oda, ahol az akkori legjobb közülünk, hogy elindult versenyzők között és még tovább is jutott. Ezért teniszező sosem tudnék lenni, de edző már igen.
Érdekes módon tudtam ötvözni a teniszt és a wado-ryu-t. Csak az a gond, hogy egy tanult teniszező azonnal odajönne hozzám, hogy ne használjam a csuklómat. Bár a tenisz rendkívül békés sport, van egy nagy hátránya, hogy nincs benne döntetlen.