Ha igazak azok az értesülések, miszerint átvettem az irányítást a feletteseik bolygóin, nem biztos, hogy ez a legalkalmasabb időpoint egy új támadás elindítására. Bár meg kell mondjam, ha van remény, annak most lenne itt az ideje, ám ehhez olyan bátor kezdeményezésre lenne szükség, amire még nem volt példa az ország történetében, amit nem árnyékol be az a tény, hogy nem beszélhetünk túl nagy időszakról.
Nos minden nap akkorát haladok előre, mint még soha és reggelente (ami mostanában gyakran nyúlik dél mögé) hallom a hatalmas megkönnyebbülést, hogy nem nyomultam még beljebb. Az a helyzet, hogy meguntam ezt és bár eddig tekintettel voltam mindenkire, miután rádöbbentem, hogy rám viszont alig van valaki tekintettel, ezt a tekintettel levést azokra korlátoztam, akik tekintettel vannak rám is. Technikailag kiemeltem őket egy tök ugyanolyan világba, ami eddig volt és kinyírtam őket a régiben, mert mégis jobb kinyírva lenni, mint megkínozva árulásért. Amiről mindketten tudjuk, hogy távol áll az árulástól és sokkal közelebb áll a hülyeséghez és a gyávasághoz, de ezek a főnökök ilyenek. A saját hibáikat és tehetetlenségüket csak a beosztottakban látják meg és a feszültségük levezetése is jelentősen alulmúlja ilyenkor egy fejlett világ elvárásait.
Persze ha meg lett volna az a hiányzó bátorság, biztosan nem nyúlnának ilyen hosszúra a reggelek, hisz lenne sok pénzem, aminek híján viszont sok időm van mindenféle olyan dolgokra, amiket már rég meg kellett volna tennem, ám az ilyen időzítéseket feláldoztam egy poénért. Bár inkább reklámfotózásnak nevezném, mert a holofilmjeim plakátjain azok az arcok szerepelnek, amiket akkor vágnak a főnökök, amikor hirtelen éri őket egy kellemetlen meglepetés. Na ezek a meglepetések azok, amikre minden néző kíváncsi és minél hívogatóbb az arc, annál nagyobb a profit.